Credit crunch
2008 október 10. | Szerző: steamy
There must be something seriously rotten in the banking system. Last week I bought four tickets to fly from City to Budapest, via Zurich. The grand total was slightly over £500… nothing out of the ordinary. A couple of hours after completing the transaction online, the phone rang. A weird automated voice went along the lines of “Hello, this is Halifax Security Services. Press any key to continue”. Of course I hang up. Isn’t it the first bit of advice you get this day and age of online fraud and identity theft and what have you — never, ever reply to unsolicited, automated messages. But they didn’t give up. Another call came an hour later, then they started ringing my mobile, eventually leaving an automated message instructing me to call them back. I checked the number against my Halifax statements. It was different. Hmmm.. very suspicious. I called the customer service number in the statement only to find out it was genuinely them, trying to contact me to check if I really wanted to buy those Swissair tickets. After answering a very large number of absolutely ridiculous security questions, they finally believed it was me … and that I did want to buy the tickets. And they told me, as if they were doing a huge favour to me, that they could now unblock their Fraud Prevention System … Excellent. Does that mean the payment has now gone through? No. no no, far from it. You have to buy the tickets again. What??? Apparently, if a payment is blocked, there’s no way they can unblock it, as it were. All they can do is deactivate their wretched monitoring system, so you’ll no longer get hourly automated phone calls … I mean what the ****? If Halifax creates such a fuss about paying an airline £500 — something I do at least three times a year with this credit card — I can believe the financial system is crumbling. I go back to swissair.com… the price of the tickets has gone up by £100 .. back on the phone to Halifax. Your Fraud Prevention System has caused me a loss of £100 …. But Ms B, you have to understand it was in your own personal interest… That’s the final straw. Banks ARE going nuts. No wonder they’re all going bust if they hire complete idiots
Hajtós szeptember
2008 szeptember 26. | Szerző: steamy
Szóval szeptemberben először is én marha elvállaltam hat darab éjszakai műszakot. 60 font plusz pénz jár darabjáért, ami nem hangzik rosszul, de igazából nincs pénz, ami kárpótolja az embert a szenvedésért. Maga a műszak még csak elmegy, 5.50 kor indulás haza … de nem jár taxi, az ember kóvályog a metróhoz, a metrón többnyire elbóbiskol, szóval végre ok, beesek a házba, ahol mindenki akkor kel. Legkisebb ember szeretné, ha segítenék öltözni, ennék vele egy pirítóst. Én meg csak nyomulok fel az ágyba. Általában alszom 4 órát egyhuzamban, aztán felkelek, eszem, bepakolom a mosógépet, kipakolom a mosogatógépet, vagy forditva, elintézem a legfontosabb telefont, aztán forró fürdő, és vissza az ágyba. Ha szerencsém van, sikerül még egy kicsit aludnom.. De néha nem sikeröl, mert vágják a füvet, fúrják az utcát, mert nálunk hónapok óta cserélik a viktoriánus korból ittmaradt vízvezetékeket … vagy egyszerűen nem kapcsol ki az agyam, mert nappal van, és éber akar lenni. De persze a fáradtság marad, igy a délutáni-esti gzermeknyúzást nem bírom… utálom persze magam, amikor undok vagyok velük, de ilyenkor nem tudok mást, bármennyire is fegyelmezem magam.
De ez csak a kezdet. Csinálom persze a Szeptember emellett
Nyári vonatozás 2
2008 szeptember 26. | Szerző: steamy
Budapest, nyár, meleg van, és most először tíz év után, minden piszkosul drága. Már tavaly is pampogtunk, hogy “csak” 360 forint egy font … most meg 288, ami nagyon durva. Olyan tempóban költöttük a pénzt, hogy egy hét után pénzügyi válságtanácskozást kellett tartanunk. Töröltük a tervezett erdélyi utat. Ha a gyerekek valami húzós dolgot kezdtek követelni, következett a zord szülői elutasítás “Credit crunch van.” Zsebi néhány nap múlva büszkén közölte is a nagyanyjával: “I love credit crunch for my tea” ..Hát tényleg úgy hangzik, mint valami jó ropogós keksz.
Zsebi egyébként a környezettel nem törődve kiváló angolsággal nyomta a szöveget Pesten… de mióta visszajöttünk Lonndonba, átkapcsolt magyarra. Olyannyira, hogy a minap ráförmedt Gordon Brownra a TV-ben, hogy micsoda dolog, hogy ez nem magyarul beszél … de lassan talán kezd visszajönni három és fél hét után az angolja is, merthogy ma este amikor a Channel 4 híradón megjelent a nyugati világ első embere, “That‘s a nasty, evil man, and he‘s not gonna get a sticker today” felkiáltással fogadta.
De visszakanyarodva Budapestre, jó volt a lecsó, a Princess pékség juhsajtos falatkája, a villamosok (Zsebi hamarosan 4 kategóriára osztotta őket — MLÍÍÍÍ, BEEP, BEEP-BEEP és “the funny one” — ez utóbbi a négyes-hatos). Amíg szégyenszemre el nem kaptak az elllenőrök (lásd credit crunch), tulajdonképpen én is élveztem a tram napokat.
Továbbra is nagy családi kedvenc a Rudas és a Gellért — utóbbiban idén még management meetingre sem kellett betörnöm hirtelen felindulásból, mint tavaly télen, amikor Vicky barátnőmmel együtt “Mit akartok itt, libuskáim? felkiáltással kergetett ki a néni minket a letörlőből. Lepedőt akartunk persze — ami ugye egy darab jár a kedves vendágnek, kivéve, ha mindenható lepedőosztogató néninek éppen rossz napja van. Akkor ordít és kerget. Hogy a kedves vendég csöpög? Hadd csöpögjön, le van szarva …Ez a customer service mentalitás az ország első számú termálfürdőjében nem ment le a torkomon, és kifelé menet elballagtam a fönökséghez .. szegény főnökség restellte a dolgot és magyarázkodott, hogy ugye a morál azért van itt, mert a néni fizetése alacsony …. No comment.
De vissza idén nyárra, hörpöltük az ingyen koktélt, döntöttük a hullámrekordot, és ha nagy nehezen hozzáfértünk, dögönyöztettük a hátunkat a melegmedencébe zúduló vízeséssel … sajnos a meleg masszírozó részeit többnyire egész napra lefoglalja az SZTK alapon élvezkedő csapat, persze gyógyuljanak szegénykéim, de azért talán nem kellene ennyi epés megjegyzést tenni a gittegyleten kívüli normál fürdőzőkről, abban a téves hitben, hogy azok nem beszélnek magyarul. Ja és ha félórát kell sorbaállni a kasszánál, mert leállt a beléptető rendszer — ok, van ilyen — akkor az értetlenkedő és egyre dühösebben morgolódó és kérdezősködő tömegnek talán el lehetne árulni, mi a baj.
Visszafelé Zsebi velünk vonatozott .. Bécsig egész jól ment, “nagyon jó volt a nyitogás” ie a fülkeajtó ki-be, végig … Bécstől Innsbruckig szakaszban szerencsére volt egy jó alvás. Azután következett 2008 legszebb, legnyugisabb, legelvarázsoltabb három napja Neustiftban … miért is nem költöztünk oda?
Sajnos az utolsó este eleredt az eső, és Nonin és rajtam kitört a “vége a nyárnak” depresszió. Münchentől Párizsig Zsebi az ölemben ült, ami TGV-in is sok (emlegette is a zürichi babajárót, ugye, ha repült volna … azután egyre többet a Hogarth Presentet… ahova kereken négy héttel az indulás után beestünk .. minusz egy Oyster card. Ez a negyedik, amit elhagytam … El is határoztam, hogy összeszedem magam: a szeptemberi káosz túléléséhez ennél jóval nagyobb fokú szervezettség szükségeltetik.
Nyári vonatozás 1
2008 szeptember 8. | Szerző: steamy
Augusztus 5-n reggel 4-re jött értünk a taxi. Másfél óra alvás után. Gondoltam, majd a Eurostaron szunyókálok. Nope. Helyette egy hároméves fiatalember ordító GameBoy-át hallgattuk egészen Párizsig. Büszkén vitte mindenkihez a kocsiban, aki résnyire is kinyitotta a szemét, vigyorgott, mutogatta az menüt .. “arent you lucky,” mondtam neki, politikailag korrekten, miközben legszivesebben a lábánál fogva lógattam volna ki az ablakon.
Reggel 8.30, Párizs, tettünk egy kört a Batobus-on, ettünk egy jót, ültünk egy kicsit a Szajna-parton, ahol már sárga falevelek hullottak az utikönyvembe .. majd délután 4-kor felültünk a Münchenbe induló TGV-re.
Én még nem éreztem ilyet. Alig hagytuk el Párizst, mintha rakétákat gyújtottak volna az ülések alatt, 320 kilométerrel száguldottunk, hagytuk állva az autókat a néha mellettünk húzódó autópályán. A táj a messze távolban félelmetes tempóban változott … sajnos Strasszburg után lelassultunk.
Ismét nagycsaládos társaság került mellénk, a legifjabb, nagy barna szemű fiatalember szórakoztatásában Nonival jelentős részt vállaltunk. Fel-alá rohangált, ahogy tisztességes kétévesnek illik, pont ugyanazt csinálta, amit Zsebi két éve axminsteri vonatozásunk alkalmával, hosszában oda-vissza non-stop végig az egészen, minden borzalmas WC-t alaposan feltérképezve .. akkor döntöttem el, hogy vonatra egy darabig vele inkább nem… ezért is utazott inkább a mi Zsebink repülővel Pestre apjával, míg a lányszakasz vonatozott.
Vonatozni jó .. az ember barátkozik, belekukkant mások életébe, annyi csodabogárral találkozik .. és persze néhány futóbolonddal is.
Átellenben tőlünk Párisztól Münchenig végigbeszélgette az utat egy Európában utazgató brazil egyetemista fiú és egy fiatal francia építész-lány. Angolul. A lány elég jól beszélt, a srác sokkal rosszabbul, de teljesen érthetően. Beszélgettek mindenről: hova menjen az ember Páriszban, kik nem szeretik a TGV-t Franciaországban, a hőlégballonos brazil pap — halkan, néha egész érdekesen, de soha nem zavaróan .. én még egy kicsit szunyókáltam is velük a háttérben. Egyszercsak Augsburgban felállt az egész úton előttük ülő német nő, aki leszállás előtt közölte velők: tönkretették az egész útját a folyamatos dumálással, merthogy olyan pocsékul beszéltek angolul mind a ketten, fáj a füle tőlük, nem szégyenlik magukat, blah-blah-blah … de kérem, ez vonat, vetette közbe a lány. “De akkor is, micsoda borzalmas tortúra volt, nem voltak maguk tekintettel senkire,” folytatta a sértett német. Elképedve néztünk egymásra, majd Münchenig bizonygattuk nekik, Nonival, hogy nincs semmi baj velük.
Kellemes Münchenben töltött 24 óra óra — csúcspontja Noni szerint a toronyugrás az olimpiai uszodában, szerintem meg a sörkertben eltöltött ebéd ezer éve nem látott András barátommal, könnyesre kacagva magunkat a Barclays dél-afrikai botcsinálta ügyfélszolgálatán, az olasz orvosok antihisztamin kúráján és a salzburgi karácsonyi kávén, megint vonatra ültünk, azaz feküdtünk: hatágyas couchette-be egyenesen Budapestre. Bizarr élmény volt 4 vadidegen emberrel összezsúfolva aludni, főleg ilyen kis térben. Csomagoknak annyira nem volt hely, hogy az utitársak a legtöbbet a földre halmozták … hajnalban, amikor Noni felrázott, mert jött a pisi, a harmadik emeletről leérve a lérta végéről csinos bőrönd és szatyor halomra estünk, felébresztve a 80 éves román nénit, aki franciául förmedt rám: “Madam, kapcsolja már feljebb a fűtést, mert megfagyok.Ott kell csavarni a piros gombot.” Én: Ööööö, az a kabátakasztó…. “Csak csavarja, madam, ne törődjön vele.” A néni ezután Pestig magában beszélt …
Giants’ Causeway
2008 június 20. | Szerző: steamy
Van, amikor minden felgyorsul az ember életében. Mióta Noni a WH-ba jár, szeptember óta, nagyon felpörögtünk. Túl sok minden történik, mindennap van valami izgalom, program, nincs idő megállni és gondolkozni, hogy biztos így kéne-e mindezt csinálni.
Az elmúlt két hónapban, ha lehet, még feljebb kapcsoltam a sebességet.. Új, cutting-edge-of-technology, de sajnos hétfőtől péntekig dolgozós podcast projectbe fogtam május-júniusban. Elég jól megy, a jelek szerint kaptam érte piros pontot is. Vagy inkább brownie point-okat, az itteni szóhasználat szerint. Nekem tökmindegy a színe, én bónuszt kértem érte az esedékes évi rendes augusztusi osztogatásnál…. gondolom, mindenki más is : nálunk minden évben ilyentájt mindenki leül a főnökével egy hosszabb, annual appraisal-nek keresztelt mély beszélgetésre, ahol nincs tabutéma.
De a podcast azzal járt, hogy szokásosnál kevesebbet voltam otthon. Noni 12. születésnapja pedig vészesen közelgett, és egyre pontosabban éreztem, hogy nem lehet egy-két könyvvel megúszni. Utolsó éjszaka felmentem, az Internetre, gondosan tanulmányoztam, hol süt a nap másnap (kizárólag Észak-Európa), hova lehet eljutni 10, max 20 fontos repülőjeggyel .. aztán reggel 5 előtt tíz perccel ébresztettem Nonit, hogy gyorsan öltözzön, mindjárt jön a taxi. Farmer, cipő fel.. hova megyünk? Csak Gatwick-en derül ki, hogy a belfasti gépre csekkolunk. Repülés közben utikönyvet tanulmányozva megbeszéltük, hogy nem a városba megyünk, hanem fel, északra, a tengerpartra.
A Giants’ Causeway óriási, hexagonális bazaltoszlopok furcsa gyülekezete vadregényes, meredek sziklás tengerparton. Könnyú megmászni őket… lejönni nehezebb, legtöbben fenéken csúszva teszik. Mi jó darabig fennt maradunk a tetején, eszünkbe sem jut lemászni. A levegőt harapni lehet. A tengeren átellenben a skót Hebridák. A parti sziklákat benőtte a smaragdzüld fű, meg a sok-sok pici sárga és lila virág. A tenger gyönyörű tengerkék, nem olyan fáradt szürkésbarna, mint az egyébként szintén nagyon szép london-közeli White Sistersnél. Ülünk, megbeszéljük a világ dolgait. Mindketten imájuk az ilyen napokat – Noni és Mami napok, milyen kevés van belőlük … De kincset érnek. Aztán lent a rockpool-okban folytatjuk, ismerkedünk a helyi herkentyúkkel, majd be a tengerbe. Az ír sziget egyik legészakibb pontján melegebb van, mint bárhol máshol esőáztatta Európában. Igazi, beszélgetős, összebújós, Noni-mami nap .. De délután már egyre többet emlegetjük Zsebi aranyköpéseit, találgatjuk, mit rosszalkodik. “It wasn’t me, Mateo did it .. “, mondaná mindenre, ha itt lenne.
De most nincs, és ma nem baj, hogy nincs velünk. De majd elhozzuk a fiúkat is ide, hamarosan, ha legközelebb süt a nap, és 20 fontért adják a jegyet
Éjfélkor jóleső mosollyal, tengersósan zuhanunk az ágyba Londonban. Megfogadjuk, hogy ezentúl minden hónapban, ha törik, ha szakad, lesz egy Mami-Noni nap. A legközelebbi.. ha minden igaz július 20… ok, több mint egy hónap, jóval, több, de … Proclaimers concert lesz, fent Invernessben. I would walk 500 miles …Yipee!
http://www.youtube.com/watch?v=O3tNylJr7Z4
A buszon
2008 április 19. | Szerző: steamy
Második kétnyelvú gyerek bontogatja a szárnyait. Mindenbe belebeszélő hároméves kisfiú. Ahogy kell, a nyilvánosságnak szánt, többnyire elmarasztaló megjegyzéseit mindig nagy hangon, kristálytisztán, és a többség által beszélt nyelven teszi.
Vegyük pl a 200-as buszt… ahogy felszállunk, azonnal próbálom magyarra terelni a szót. Nem megy .. Zsebi hamarosan rákezdi: Mummy, that man is AN IDIOT’! A bűne csak annyi, hogy leült a Noni melletti üres helyre. Vagy ami még rosszabb, elkezd újjal mutogatni a mitchami lakótelepről jött szeme-sem-áll-jól hoodie-ra, és kíméletlenül deklarálja “HE IS A NASTY, EVIL MAN”. Vagy ha valaki őt megelőzve megnyomja a leszállást jelző csengőt, hangosan felrikolt “YOU THIEF, YOU RASCAL, ”
Próbálom halkan magyarázni, mennyire inzultáló a hangnem.. mennyire nem illik ezt a buszon csinálni … egy darabig csend, majd megint hangos fejtegetés arról, hogy buszon kinek kéne levágni a fejét, mert papírdobozból frissen sütött rántott csirkét eszik, és a gyomrot fordító mély, fűszeres olajszag beteríti az egész buszt .. chop chop … Ok, de nem most beszéltük meg? De a mondóka is így megy: “Oranges and lemons, Say the bells of St Clemens …… Here comes a candle to light you to bed, here comes a chopper to chop off your head” Kicsit tényleg morbid nursery rhyme.
Más: Noni gyakorlati órán (amit itt design and technology-nak hívnak) most hat hétig főzni tanul. Az első projekt: a brit édes pogácsa, a scone. Hosszas gondolkodás után friss málnás és fahéjas scone-t sütött. Aznap volt 84 éves keresztanyám születésnapja, este felhívtuk őt. Nem tudom, szegény el tudott-e aludni Noni élménybeszámolójától — Kereszt a malomkerék nagyságú sajtos és tepertős pogácsák mestere .. el tudom képzelni, hogy zsörtölődőtt, hogy lehet azt a jó pogácsát így elrontani: volt osztálytárs, aki kóla ízesítésű gumicukorkát, más vattacukrot sütött bele…
Tavaszi szünet
2008 április 11. | Szerző: steamy
Kicsit tartottam az elmúlt héttől. Egyedül két gyerekkel, iskola- és óvodaszünet idején, nincs semmi program szervezve, ráadásul megint jön vissza a tél …
Igazából az első napra szerveztem programot, mondván használjuk ki a még egy napig tartó jó időt. David becsatlakozott hozzánk, de attól, hogy két úgymond felnőtt volt az autóban, nem lett kisebb a káosz.
Box Hillre mentünk, ami az AA route finderje szerint 38 perc menetidő a háztól. A kinyomtatott útvonalat Noni kezelte .. Epsomig nagyon jól mentünk, ott viszont kitört a teljes pandominium: “Mami, itt egy körfogalomnak kéne lennie, balra kéne menni…hol van? És hol van a Travelodge? Eszerint már rég ott kéne lennünk…” David: “We are lost, we are lost,” keverte a szart egyre hangosabban, pedig pontosan tudta, hogy jól megyünk . Noni emelkedő hangon folyamatosan, pontról pontra citálta az útvonaltervezetet. Noni: “David, do you know where we are?” David “I know where we are, we’re lost” Noni: “That’s an oxymoron!” Ezen a ponton, Zsebi, joggal, teljes kétségbeeséssel megszólalt: “I think we are doomed.”
David volt a legrosszabb, élvezte a teljes káoszt, izgatottan zajongott a gyerekekkel, hergelte őket .. nem tudom, hogy vezettem oda, de egyszer csak ott voltunk a rengeteg erdő közepén ..nyugalom, hegy, patak, stepping stones, napsütés .. szóval a dolog nem indult rosszul.
Másnap viszont kezdett bejönni a sarkvidéki levegő, ugyhogy a délelőttöt otthon tötöttük…A gyerekek “a bátor lovag megmenti a királylányt a sárkánytól és hazaviszi paripáján-t” játszották. Bámulom Nonit, hogy 11 éve ellenére milyen teljes odaadással veti magát a roleplaybe a 3 évessel …aki azonban egy idő után megunta, és közölte, hogy a paripa (nagy sárga Ikea holdhinta) most már villamos, és megkérdezte a királylányt, hogy készpénzzel vagy Oyster card-dal fizet.
Délután Edytát vártuk, a kedves lengyel takarítólányt, aki bevállalta, hogy vigyáz Zsebire, amíg Noni és én elmegyünk futni a parkba. De csak egy üzenet jött tőle, miszerint felbukkant három lengyel barátja, és inkább holnap jön … Másnap üzenet, hogy három lengyel barátnak annyira tetszik a putney-i town house, ahol Edyta egy hétig house-sittingel, és ahova jobb híján beszállásolta a honfitársakat is, hogy még maradnak néhány napig, szóval mégsem jön. Bugger.
Végül az idő legnagyobb részét a Wimbledon Common-on és a Cannizaro Parkban töltöttük. Szaladgéltunk, fociztunk, fára másztunk, kacsát etettünk, egy nap még hóembert is építettünk. Amikor szakadt az eső, vagy fújt a viharos szél, azonnal nyomultunk a Common szélén a Village-be. A Village-t mindannnyian imádjuk. Bájos, hangulatos, régies. Van pl egy családi pékség, friss kenyérrel, isteni florentinekkel, linzerrel és igazi magyaros fánkkal. Kicsit lepukkant, a személyzet mogorva, a kirakat nagyon gyenge, de az a néhány dolog, amiért bemegyünk, mindig forró, ropogós és illatos.
Vannak azután régiségboltok — a kedvencünk két öreg nénié, akik egy héten csak három nap tartanak nyitva, akkor is csak pár órát. Imádnivalóak, még Zsebit is jó szemmel nézik a csupa üveg, csupa porcelán boltban.
És van a Party Party, lila homlokzatával, ahol elképesztő a születésnapi lapok, lufik, csomagolók, plüss állatkák választéka.
Extra elegáns és méregdrága butikok érik egymást, és itt van persze a Bayley and Sage csemegebolt, ahol még téliszalámi is van, meg grillezett padlizsán, cukkini, paprika, gomba és articsóka, fetéval töltött csilipaprika, antipasti saláták, tintahal-saláta, ínycsiklandozó sajtok, sonkák, felvágottak és friss torták és gyümölcsök … nyáron itt szedjük össze a piknikhez valót, isteni.
Vannak persze éttermek is… a Cafe Rouge kedves, gyerekbarát és kényelmes …a Giraffe is jó gyerekekkel… van a sarkon, átellenben a Barclays-al egy nagyon decens, kicsit keleties beütésű kávézó, ami elfoglalja a járda felét. De kávézni mi mostanában legjobban a Costa-ban szeretünk … újak a bútorok, a hátsó részben van egy isteni, süppedős, hatalmas, L alakú bőrkanapé, ahol múltkor Zsebi át akart mászni rajtam, és kiverte a kezemből a teáspoharat… már alig langyos volt, de jól beterítette a ruhámat. Sajnálkozás helyett kajánul és kméletlen őszinteséggel közölte: “Most már kutyakaka is van (ie a cipőmről) a teádban!
Rayford. We are doomed.
Húsvét
2008 március 23. | Szerző: steamy
Húsvét vasárnap, és esik a hó Londonban. Igazi Holle anyós hóesés, óriási pelyhek, de nem marad meg. Furcsa. Egész télen egy szem hó sem volt. Ígérgették egyszer-kétszer, de nem lett belőle semmi. Most viszont annyira esett, és olyan vizes lett tőle minden odakint, hogy áthelyeztük a házba a kertből a húsvéti tojás keresést. A csokitojások csomagolása nem bírta volna a pocsolyákat, legalábbis Csabi szerint. Mindenesetre az extrém időjárás kellőképpen megzavarta a legifjabb családtag agyát, és déltájt deklarálta, hogy itt van a Karácsony, és este majd jönnek az ajándékok is…
Én ezek után belevágtam a cipóban sült sonka projektbe …. soha életemben nem csináltam még, ráadásul nálunk vagy öt-hat éve a férjem főz, de most hirtelen felindulásból nekiveselkedtem. De hamarosan teljes kudarcba fulladt a dolog: az élesztő nem csinált semmit, ami nem nagy csoda, merthogy a szavatossága 2005-ben lejárt. A közelben nyitvatartó egyetlen kis indiai boltban meg csak sütőpor volt. Talán jövőre.
Délután szakadt az eső, baromi hideg volt, és fújt a szél, úgyhogy az uszoda maradt a gyermekszórakoztatásra legalkalmasabb program … Zsebin kitört a második dackorszak, de olyan helyeseket mond, hogy a dühkitörések rendszeresen nevetőgörcsbe fulladnak. “Ne verekedj”, mondom. A válasz: “Én csak gyorsan simogatlak.” Vagy “ne köpködj'”. Erre: “Csak juice-t teszek a csíkedre.” Hallatlan.
.
Alan 2
2008 március 14. | Szerző: steamy
Alan visszajött. Itt ül mellettem, vagy öt méterre. Dolgozik szépen. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. És az is. Szerencsére nem sorakoznak az asztalánál érdeklődő-gratuláló-kíváncsiskodó-tolakodó tömegek. Good to see you back, többnyire ennyit mond mindenki, amikor először meglátja, és így van ez rendjén.
De csak attól, hogy itt van megint, teszi a dolgát, mindenkinek felderül a napja. Olyan jó, hogy itt ül, és többé-kevésbé ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta. Pont olyan, mint volt, szerény, halk szavú, kedves. Az egyetlen “Celebrity friend” akit meg tudtam említeni a középiskolában, ahol egy napig tanítottam. Nem celebrity persze, szerencsére.
Költözöm
2008 október 20. | Szerző: steamy
http://elfhat19.blogspot.com/
Oldal ajánlása emailben
X