Nyári vonatozás 2

2008 szeptember 26. | Szerző: steamy |

Budapest, nyár, meleg van, és most először tíz év után, minden piszkosul drága. Már tavaly is pampogtunk, hogy “csak” 360 forint egy font … most meg 288, ami nagyon durva. Olyan tempóban költöttük a pénzt, hogy egy hét után pénzügyi válságtanácskozást kellett tartanunk. Töröltük a tervezett erdélyi utat. Ha a gyerekek valami húzós dolgot kezdtek követelni, következett a zord szülői elutasítás “Credit crunch van.” Zsebi néhány nap múlva büszkén közölte is a nagyanyjával: “I love credit crunch for my tea” ..Hát tényleg úgy hangzik, mint valami jó ropogós keksz.

Zsebi egyébként a környezettel nem törődve kiváló angolsággal nyomta a szöveget Pesten… de mióta visszajöttünk Lonndonba, átkapcsolt magyarra. Olyannyira, hogy a minap ráförmedt Gordon Brownra a TV-ben, hogy micsoda dolog, hogy ez nem magyarul beszél … de lassan talán kezd visszajönni három és fél hét után az angolja is, merthogy ma este amikor a Channel 4 híradón megjelent a nyugati világ első embere, “That‘s a nasty, evil man, and he‘s not gonna get a sticker today” felkiáltással fogadta.

De visszakanyarodva Budapestre, jó volt a lecsó, a Princess pékség juhsajtos falatkája, a villamosok (Zsebi hamarosan 4 kategóriára osztotta őket — MLÍÍÍÍ, BEEP, BEEP-BEEP és “the funny one” — ez utóbbi a négyes-hatos). Amíg szégyenszemre el nem kaptak az elllenőrök (lásd credit crunch), tulajdonképpen én is élveztem a tram napokat.

Továbbra is nagy családi kedvenc a Rudas és a Gellért — utóbbiban idén még management meetingre sem kellett betörnöm hirtelen felindulásból, mint tavaly télen, amikor Vicky barátnőmmel együtt “Mit akartok itt, libuskáim? felkiáltással kergetett ki a néni minket a letörlőből. Lepedőt akartunk persze — ami ugye egy darab jár a kedves vendágnek, kivéve, ha mindenható lepedőosztogató néninek éppen rossz napja van. Akkor ordít és kerget. Hogy a kedves vendég csöpög? Hadd csöpögjön, le van szarva …Ez a customer service mentalitás az ország első számú termálfürdőjében nem ment le a torkomon, és kifelé menet elballagtam a fönökséghez .. szegény főnökség restellte a dolgot és magyarázkodott, hogy ugye a morál azért van itt, mert a néni fizetése alacsony …. No comment.

De vissza idén nyárra, hörpöltük az ingyen koktélt, döntöttük a hullámrekordot, és ha nagy nehezen hozzáfértünk, dögönyöztettük a hátunkat a melegmedencébe zúduló vízeséssel … sajnos a meleg masszírozó részeit többnyire egész napra lefoglalja az SZTK alapon élvezkedő csapat, persze gyógyuljanak szegénykéim, de azért talán nem kellene ennyi epés megjegyzést tenni a gittegyleten kívüli normál fürdőzőkről, abban a téves hitben, hogy azok nem beszélnek magyarul. Ja és ha félórát kell sorbaállni a kasszánál, mert leállt a beléptető rendszer — ok, van ilyen — akkor az értetlenkedő és egyre dühösebben morgolódó és kérdezősködő tömegnek talán el lehetne árulni, mi a baj.

Visszafelé Zsebi velünk vonatozott .. Bécsig egész jól ment, “nagyon jó volt a nyitogás” ie a fülkeajtó ki-be, végig … Bécstől Innsbruckig szakaszban szerencsére volt egy jó alvás. Azután következett 2008 legszebb, legnyugisabb, legelvarázsoltabb három napja Neustiftban … miért is nem költöztünk oda?

Sajnos az utolsó este eleredt az eső, és Nonin és rajtam kitört a “vége a nyárnak” depresszió. Münchentől Párizsig Zsebi az ölemben ült, ami TGV-in is sok (emlegette is a zürichi babajárót, ugye, ha repült volna … azután egyre többet a Hogarth Presentet… ahova kereken négy héttel az indulás után beestünk .. minusz egy Oyster card. Ez a negyedik, amit elhagytam … El is határoztam, hogy összeszedem magam: a szeptemberi káosz túléléséhez ennél jóval nagyobb fokú szervezettség szükségeltetik.