Alan
2007 április 20. | Szerző: steamy
I last spoke to Alan in February. I was studio producing World Briefing on a Saturday or Sunday morning, and he came up to do us live from a small village in the Gaza Strip. When I said thanks, I quickly wanted to ask him how he felt about coming back to London at the end of his three-year stint in.Gaza, having just read a log note about his replacement. I was really curious, but I changed my mind halfway through the sentence. One’s often tempted to chat on a quiet weekend morning, but professionalism almost always takes over … an open Traffic line is not the right place to do that. Instead, I just told him something along the lines of “I hear you’re coming back to London in a few weeks … so look forward to seeing you in the Newsroom then.” “Yes, see you soon, E” he said, with a smile in his voice.
A few weeks later he vanished. He’s a wonderful man. We want him back.
Kapcsoló
2007 április 3. | Szerző: steamy
Zsebi két és fél éves. Nagyon huncut. Imádja a világot, és pontosan olyan akar lenni, mint a nagyok. Aludni is csak akkor akar menni, amikor a többiek. Van azonban szerencsére egy nagy különbség: Zsebi esténként még szopik, mégpedig töretlen lelkesedéssel, amitől a legtöbb esetben mély álomba merül.
Tej persze már alig van … A minap is hiba csúszott a gépezetbe: ahelyett, hogy két perc boldog szuszogás után elaludt volna, Zsebi felült az ágyban, és komoly, megértő szemekkel anyjára nézett. Fél percig mélyen goldolkozott, majd megszólalt. “Kapcsoló?
All change
2007 január 29. | Szerző: steamy
Néha az emberrel túl sok minden történik. Nem rossz ez, izgalmas belegondolni, mi lenne, ha? Velünk most egyszerre sok minden meglódult.
Noni felvételije a középiskolába csak egy a nagy változások közül. Ha bejut, jó lenne közelebb költözni a Wimbledon High-hoz. A nagyobb ház Zsebi miatt is esedékes.
De van más is, leginkább két nagy állás-pályázat.
Az egyik egyszerű promóció — ugyanaz, amit most csinálok, csak eggyel magasabb szinten. Tegyük hozzá gyorsan, hogy imádom a munkámat és a kollegáimat is – nincs még egy ilyen hely a világon. Szóval ez tiszta és egyszerű változás lenne.
A másik lehetőség jóval nagyobb ugrást jelentene a karrieremben – óriási presztizzsel és izgalommal járna. De költözést is jelentene, mégpedig 1500 kilométerrel arrébb. Nem mindennapos történet lenne, ha egy kis magyar lánynak adnák ezt a posztot. Ráadásul az ember és néhány fontos karakter is ugrálna örömében.
Noni viszont nem — ha bejut az iskolába, itt a helye. Kettős állampolgár Zsebi pedig most alakul kétnyelvűvé. Ha elköltözünk, nem tanulja meg olyan tökéletesen szülőhazája nyelvét, mint Noni.
És én tényleg akarom? Igen is, meg nem is. Sok nagyon erős kötél tart Londonban …de tagadhattalanul vonz a kihívás. A legszeretettebb emberek sorsa függ a döntéstől, nemcsak a karrier. A lot to mull over …
Felvételi a középiskolába
2007 január 20. | Szerző: steamy
Angliában 11 éves korban mennek a gyerekek általánosból középiskolába. Furcsa rendszer ez, nagyon sok múlik a dolgon: alapvetően itt dől el, mi lesz a gyerekből.
A középiskolák között óriási különbségek vannak. A magániskolák nagyon jók — csak azokat veszik fel, akik átmennek a szigorú felvételi vizsgán, és emellett ki tudják fizetni az átlag évi tízezer fontos tandíjat — ami még jó fizetéssel is nagyon sok. És ez csak a tandíj: ezenkívül meg kell venni az egyenruhát, és állni kell a tanulmányi kirándulások költségét: ahova Noni szeretne menni, az első évben egy spanyolországi és egy ghanai (…) túra van betervezve.
Az állami iskolák ugyan ingyenesek, de a színvonal gyakran hajmeresztően gyenge. Rossz iskolába persze senki sem küldi szívesen a gyerekét, így a jó állami gimnáziumokba tízszeres a túljelentkezés.
Hogyan szelektálnak: ők is keményen felvételi-vizsgáztatnak, emellett elképesztően bonyolult pontrenszereket találnak ki, ahol plusz- és mínuszpontokat kap a gyerek, attól függően, hogy pontosan mikor született, és milyen messze lakik az iskolától..
Viszont ha a gyerek bejut egy jó középiskolába, oda megy majd egyetemre, ahova akar .. Sőt mi több, az egyetemek – beleértve Cambridge-t, Oxfordot, sőt az amerikai Ivy League-et is — fognak versenyezni érte. Szőval a gyerek sínen van, 18 évesen leginkább válogat az ajánlatok között.
A Wimbledon High-ból tavaly kirepülők 98%-át felvették arra a szakra, azon az egyetemen, amit első helyen megjelöltek a jelentkezési lapon. Noni ide szeretne bejutni, és a múlt héten meg is írta a felvételi tesztet. Két óra szövegértés, majd esszéírás –fejtsd ki: Miért fontosak a természettudományok?, egy óra matematika, és 65 “non-verbal reasoning” kérdés 35 perc alatt — ez az, amin én azonnal megbuknék …elképesztően bonyolult ábrák és diagrammok, találd meg közöttük a kakukktojást …
Mindezt tíz évesen, egy olyan általános iskola után, ahol a hangsúly a gyengék felzárkóztatásán van. Míg a lassú felfogású gyerekek minden segítséget megkapnak az angol általánosban, az okosabbakkal nemigen törődnek. róluk szeptemberben megállapítják, hogy máris teljesítették a júniusra kijelölt szintet, és alapvetően azt csinálnak, amit akarnak.
Nem mondom, hogy unatkoznak, sőt: csupa praktikus dolgot tanulnak: idén volt pl egy hét forgalomban való biciklizés-oktatás, három napig “hogyan építsünk az erdőben vízálló kunyhót” volt a tananyag, aztán volt karácsonyi vásár szervezés, meg a menza étlap átírása az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelően, miligramra kiszámítani, mennyi só van a tésztában
Ezek után kíváncsian várjuk a felvételi eredményét. A legjobb tíz 50%-os tandíjkedvezményt kap …
Alice és Max
2007 január 13. | Szerző: steamy
Alice-el mindig nagyokat dumálunk. Évek óta jóban vagyunk, pár évvel ezelőtt néhány hónapig közvetlenül egymás mellett dolgoztunk. Alice akkortájt ment férjhez. Izgatottan készülődött, mindent elmesélt. Igazi, mindent legyőző nagy szerelem volt. Még a kötözködő, halálosan idegesítő anyóst is könnyen leszerelték, együtt, ketten, egyszer a fülem hallatára, nagyon szimpatikusan csinálták.
Két év múlva megszületett az első gyerek, Daisy –szinte egyszerre az én Zsebimmel. Terhesen már nem egy légtérben dolgoztunk, de sokszor összefutottunk a liftben, meg a folyosón — és jókat dumáltunk a születendő babákról.
Amikor visszajöttünk dolgozni, megint egy helyen dolgoztunk — igaz, más ritmusban, de azért gyakran egybeesett a beosztásunk. Alice imádta az anya-szerepet – csak 50%-ban jött vissza dolgozni, ami nálunk azt jelenti, hogy két nap dolgozott, hatot szabad volt, és igy tovább – baba mellett teljesen ideális.
Alice márciusban izgatottan újságolta, hogy ismét gyereket vár. Minden tökéletesen alakult az életében — a ház kicsi volt, úgyhogy Londonból kiköltöztek vidékre, Oxford mellé, egy kisvárosba.. “Szép, nagy, teljesen új a ház, jó a levegő, isteni lesz a gyerekeknek,” mondta. “Én meg jó darabig nem jövök vissza dolgozni.”
Alice ki akarta venni a teljes szülési szabadságot, ami Angliában egy év.. Utána pedig azon gondolkozott, hogy felmond, és pár évig, amíg a gyerekek kicsik, otthon marad velük. “Aztán majd keresek valamit,” mondta kedvesen, szépen ívelő karrierjével mit sem törődve.
Alice második babájának Karácsony napján leállt a szive, két héttel azelőtt, hogy meg kellett volna születnie. Alice-nek meg kellett szülnie a halott fiú-babát. És el kellett temetnie. És még a temetés napjén is fejnie kellett a tejet.
Alice önmaga árnyéka -pár nap alatt tíz évet öregedett. Shellshocked, nem találok rá jó magyar megfelelőt. Borzalmasan szenved. Pokoli, amin keresztül kell mennie.
Van azonban valami mélységesen szép dolog ebben a tragédiában. A szülők azt kérték a barátoktól, kollegáktól és a családtól: azt a pénzt, amit virágra költenének, küldjék el inkább egy jótékonysági szervezetnek, ami gyakorlati és lelki segélyt nyújt a halva született babák családjának.
A kör e-mailban ott az internet cim. Rakattintva ott az adakozási napló: ki, mikor, mennyit adott, lehet persze névtelennek maradni. Megható, rövid személyes üzenetek az összegek mellett. Egy perc alatt mi is beszállunk a sorba: Thinking about you, írja Noni, egyszerűen, és már megy is a pénz, amihez a renszer azonnal hozzáteszi az adóvisszatérítést. .
Kevés dolog van, amit úgy-ahogy-van transzportálnék Magyarországra innen, ez az egyik. Ha történik valami borzalom, bele lehet temetkezni a sokkba, a keserűségbe és a gyászba – nincs ebben semmi természet-ellenes.
De lehet mellette pénzt is gyűjteni valami jóra és hasznosra. Igazán könnyű, ha megvan a dolog két egérkattintéssal elérhető és elintézhető rendszere.
Max Thomas eddig 2,090 fontot gyűjtött a szervezet számlájára. Kisbaba, aki nem tudott megszületni, de így mégiscsak képes valami jóval megérinteni mások, teljesen ismeretlen emberek, életét.
Zurich, Budapest
2007 január 4. | Szerző: steamy
Valakinek meg kéne fogni a ferihegyi illetékes kezét, beültetni a zürichi gépbe, és elkalauzolni az ottani reptér gyerekvárójába .. illetékes nagyon-nagyon elszégyellné magát, és talán rájönne, hogy talán Ferihegyen is lehetne máshogy. Például nem kellene harciasan per gyerek 10 eurót követelni a nem Malév géppel utazóktól a kb tíz négyzetméteres, ennélfogva mindig túlzsúfolt váró használatáért. … fizetendő csakis euróban, és csakis hitelkártyával …. különben mehet a gyerek a dohányfüstben úszó fő-váróba, kávézóba, pizzériába. Bravó, Malév: pontosan ezt kell csinálni, ha biztosan el akarjuk veszíteni a családostul és gyakran utazó ügyfélt.
De hogy tovább morogjak, a dohányfüst a budapesi éttermekben, ha lehet, még rosszabb, mert ott tönkreteszi az egész estét. A kaját, a hangulatot, a tüdőt, a ruhát. Megkockáztatom, hogy Zsebi is a vágni-lehet füsttől bokrosodott meg annyira, hogy nyomban feldöntötte a kabát és kalaptartót a Centrálban … De komolyan, miért hagyja a társadalom nagyobbik fele, hogy a füstölő kisebbség folyamatosan mérgezze? Pár év múlva, remélem, vége lesz ennek is — de ha nem, Isten bizony hazatelepülök és addig nem nyugszom, amíg be nem tiltják a dohányzást a magyar éttermekben. Skóciában, Írországban, Norvégiában is nagy rinyálás volt, mielőtt bevezették a cigaretta-tilalmat, mondták, hogy tönkremennek a pubok, meg minden. Most meg bezzeg 2 évvel később kiderült, hogy jobban megy nekik, mint valaha. A pub jó hangulatú családi étkezések szinhelye lett, viszik a gyereket, a nagymamát: a dohányzási tilalom pozitiv szociális változásokat indított be, nem is beszélve a jó levegőről és az Irországban már mérhető javuló egészségügyi adatokból … Angliában áprilistól sincs füst sehol, hivatalosan sem — de már az elmúlt tíz évben sem volt vészes.
Történt azért jó is Pesten — a Széchenyi fürdőben kint a szabadban bugyogni és örvényleni késő délutánból esti sötétségbe olvadva .. egy óra a műjégen, ahol iskolaidőben szinte üres az egész pálya … hát az csúcs volt. És a Bagolyvár szerencsére nem volt nagyon füstös ..igaz du 5-re mentünk. És Nene, tele virágzó jókedvvel és töretlen optimizmussal — annak ellenére, hogy három éve nemigen állt a lábára. Mindig van mit tőle tanulni.
Heathrow
2007 január 3. | Szerző: steamy
Az út simán indult. Kicsit korán, de sebaj, elvégre a pesti családi otthonba tartunk. Reggel 4-re jött a taxi, 4.40-kor már kint is voltunk Heathrow-n. Innen azonban káoszba fordult a dolog – köd még nem volt, de a becsekkoló sorok igy is egymásba értek, furcsán kanyarogtak, nem lehet látni, hol van a Swiss vége …
Tévedésből először az Air Portugal sorba álltunk be ..azaz állt be a már ekkor hisztérikus ember, Noni, két bőrönd, babaülés és babakocsi. Zsebi izgatottan szaladgál, én utána, minden gombot, kilincset, biztonsági elválasztó szalagot, ajtót, ablakot megtapogat, szétszed, ki-és bekapcsol.
Közben a sor csigalassúsággal vánszorog. Fél hat tájt apró reménysugár — bejelentik, hogy a 6.15-ös zürichi gépre sorakozók mostantól előnyt élveznek a becsekkolásnál.
De hogy ez mit jelent, érdeklődöm a Swiss pultnál. Furakodjunk legelőre, két gyerekkel, két bőrönddel, 4 kishátizsákkal? Swiss pultos néni határozottan rázza a fejét: maradjanak ott ahol vannak, itt mindenki a 6.15-ös Swiss gépre vár. Akkor miért jelentették be ezt a prioritás-dógot?
Ja, ne törődjön vele, ez nem az utasoknak szól, hanem a személyzetnek… hogy ne vegyék fel a genfi gépre jelentkezőket .. de az csak 9-kor megy, szóval mindenki zürich-re vár. Maradjanak csak nyugodtan.
Egy hattagú társaság azért elénk furakodik, családom stressztűrőképessége ismét a erős próba alatt … a gép késik, de az útlevél-sornak már a legelejére ugratnak.. biztonsági ellenőrzés, igen kérem, a baba cipőjét is tessék levenni, oda bele a röntgengépbe… minden megvan? kabát-sál-sapka-cipő-mindenkinek, beszállókártya-átlátszó-nejlonzacskó a popsikenőccsel, 4 kishátizsák, cumisüveg – ja azt tessék meghúzni itt előttem – ok, de akkor legalább nézzen rám, amig kóstolok… Rohanás a gépre, öt perc múlva szállunk. Peplő, klaklia, bőröndönt, pipó, Londont, Buplest .. végre alszik.
Zürichi leszállás előtt Noni, aki kicsit meg van fázva, megkérdezi, nincs-e nálam orrcsepp. Nálam mindig, vágom rá öntudatosan, és előhúzom a 150 ml-es üvegcsét hátizsákom egyik bugyrából –jé, ezt elfelejtettem betenni az átlátszó nejlonyba. Mi ez itt még? Augusztusról ittmaradt kis tubus naptej. Oh-ó, ezt is be kellett volna tenni a nejlonyba.
Heathrow a világ legborzalmasabb reptere, különösen kisgyerekekkel utazva. A megszigoritott biztonsági ellenőrzés ártatlan utasok millióinak életét keseriti meg, miközben a célját messze nem éri el. Én két szigorúan tiltott tárgyat vittem fel a gépre, teljesen jóhiszeműen. Senki sem vette észre — és a nagy igazság az, hogy ha valaki fel akar vinni folyadékot vagy krémet, felviszi és kész, passz. Nincs rendszer a világon, ami minden kis üveget és tubust észrevesz — van viszont órákig tartó sorbaállás a semmiért, miközben minden normális ember depressziós lesz. Ki a lóf*nak jó ez?
Metró vagy bicikli? Nem kérdés
2006 december 8. | Szerző: steamy
A metróban megint kitaláltak valamit: ma reggel azt találták mondani: azért nem mehet tovább a vonat, mert tegnap éjjel vágányfelújítás volt, és a legényeknek nem sikerült befejezniük a munkát, még ott kopácsolnak, mint hét törpe … legalábbis én így képzelem el. Mindezt szombat reggel fél hétkor jelentették be, amikor már tíz perce ácsorogtunk a tömegben Colliers Wood állomáson. Mellettem egy latinos temperamentumú pár szorongott. Partiról mentek haza, ruhájukon csillogó karácsonyfadíszek, egyik kezükben sörösüveg, a másikban aranyszínű műanyag kard és pajzs, jókat röhögtek. A bejelentés azonban véget vetett a mulatságnak: “All de-train, please” azaz mindenki menjen, ahova akar. Metrópótló buszok itt nincsenek. Be akar menni London központjába? Csináljon, amit akar.
Az utóbbi 4-5 évben Londonban folyamatosan és mindenhol dugó van, biciklivel a leggyorsabb a közlekedés (motorral persze még jobb, de az nekünk nincs). A metró meg ugye vagy jár, vagy nem. Persze ha nem jár, mindig szépen megmagyarázzák, miért nem, és ha az ember kitölti a megfelelő nyomtatványt, még a pénzét is visszakapja. No nem készpénzt, hanem metrójegy-utalványt, de az is valami. A magyarázatok egyébként gyakran kifejezetten szórakoztatók (őszi falevelek betemették a síneket, esik a hó, ami itt szokatlan, nem vagyunk rá felkészülve, vagy éppen az ellenkezője: túl meleg van, és kitágultak a sínek, ismeretlen ember kóvályog az alagútban, nincs bent elég metróvezető, és persze a leggyakrabban emlegetett jelzőberendezés-hiba …)
Ma reggel azonban nemcsak a metróval volt a baj … Sue azért jött be dolgozni egy órával később, mert kanadai vadlibacsapat állta el a busz útját. Böhöm nagy, harcias madarak, csípnek, és ellenségesen sziszegnek, nem is csodálkozom, hogy a buszsofőr nem hajtott közéjük. Hívta inkább az állatvédőket, akik friss zöldségekkel elcsalták a dögöket az útról… a feltorlórlódott forgalom Észak Londonban délre lassan el is oszlott. Jó utat mindenkinek.
Vajon miért?
2006 november 27. | Szerző: steamy
Ki gondolta volna, hogy Zsebi két kisautót tesz a turmixgépbe? A magyar rendőrautót és a fekete londoni taxit? És hogy be is inditja? Smooth fokozaton.
És hogy egy pár 42-es alföldi papucsot és három kövérkés, fehér cserép gyertyatartót, csokoládé, vanília és gyömbér illatú gyertyával, rejt a takaró alá?
És hogy kidobja a szemétbe az órát. És a kedvenc ezüst kelta karkötőt. Meg a hőmérőt. Legalábbis csak erre tudunk gondolni — hetek óta nyomtalanul eltűnt mind. De van még remény: autókulcsról is azt hittük, hogy a szemétben végezte.
Kinek jutott volna az autókulcsot (mind a két szettet) a könyvespolcon egymás mellett katonás rendben sorakozó videókazetták között keresni? Pedig ott volt, mind a kettő, a Barbi Rapunzel tokjában. Kész csoda volt, hogy M kinyitotta — hiszen videót már nem nézünk… merthogy azt egy éve teletömködte építőkockával.
Madelaine
2007 június 5. | Szerző: steamy
Madelaine szállodai szobájában aludt, mellette kétéves ikertestvérei, egy dél-portugáliai luxus nyaralóhelyen. Szülei baráti társaságban vacsoráztak, kétszáz méterre a szállodától. Azt hitték, a gyerekek biztonságban vannak egyedül. Még az erkélyajtót is nyitva hagyták … Félóránként azért egyikük visszaszaladt a szobába, rájuk nézni. Este fél tizkor a mama vette észre, hogy a kislány eltűnt.
A portugál rendőrség azóta sem találja a nyomát. Az angol média viszont egy hónapja Madelaine-lázban ég. Ha nem történik semmi, akkor is oldalakat tölt meg vele … Az eset tényleg nem mindennapos, és a családnak, barátoknak, ismerősöknek borzalmas tragédia. De vajon nem bolondult meg a világ, hogy a média össznemzeti tragédiává emelte?
Madelaine mama a templomban, a gyerek kedvenc játékát szorongatva… pápai audencián.a Vatikánban.. másnap a spanyol belügyminiszterrel tárgyal. A papa JK Rowlingot környékezi, hogy tegyenek Madelaine könyvjelzőt a júliusban megjelenő Harry Potter könyvbe. Ömlik a pénz a Találjuk-Meg-Madelain-t számlára. A szülők egy brit milliomostól kölcsönkapott magánrepülőgépen rohanják végig Európát, nehogy a média megfeledkezzen Madelaine-ről. David Beckham is beszáll, kéri, hogy mindenki tartsa nyitva a szemét, és jelentkezzen a rendőrségen, ha tud valamit a kislányról. A brit honatyák egy része szolidaritásból a remény sárga szalagját tűzi ruhájára. A szülők PR gurukat fizetnek, akik napról-napra adagolják a médiának az újabb és újabb sztorikat, értékelik a cikkeket, kidolgozzák a másnapi média stratégiát.
Az, hogy a szülők mindent megtesznek a gyerek megtalálásáért, teljesen érthető. Az is érthető, hogy a lapok címoldalán akarják a kislány képét – van valaki valahol, aki pontosan tudja, mi történt vele, és persze a nyomás jóval nagyobb, ha a média folyamatosan napirenden tartja a sztorit. De … van a dolognak egy súlyos, sötét másik oldala is.
Tegyük fel, hogy Liverpool prolinegyedében egy hároméves fekete kislány szülei elugranak a sarki pub-ba egy gyors sörre. Félóra múlva otthon vannak, közben valaki elviszi a gyereket. A média keresztre feszitette volna őket. “Felelőtlen, hanyag disznók” kürölbelül ez lett volna a bulvársajtó itélete.
A McCann család fehér, a szülők orvosok. Gazdagok. Csinosak, szépek,a gyerek kisangyal. Portugáliában nyaraltak, három gyerekkel. Jó kapcsolataik vannak futballban, médiában, politikában. Szociális státuszuk miatt a média hozzáállása az első pillanattól kezdve a következő: sajnálatra, megértésre szorulnak. Nem nagyon kell firtatni, hogy mennyire voltak felelőtlenek.
Angliában több száz gyerek tünik el évente .. többségük szegény családból, egyszerűen elcsavarog. Keveset rabolnak el ismeretlenek … de azért máskor is megesik az ilyen. Ekkora felhajtás azonban csak akkor van, ha a gyerek fehér, fotogén és jól szituált családból származik. Ez van. Klasszikus osztálytársadalom, az ember jól teszi, ha tudja a helyét.
Oldal ajánlása emailben
X